Boldogság 2.0
2016. szeptember 23. írta: énügynökség

Boldogság 2.0

Avagy miért jó, ha néha megáll az idő?

letoltesboldog_vagyok.jpg

Egy korábbi bejegyzésben már írtam a kellemes életről, és hogy hogyan érhető tetten ott a boldogság, és hogy mik a veszélyei. Akkor ígértem a folytatást a boldogság tovább arcairól. Kérem a következőt! És meg is jött. A boldogság második szintjét sokan az úgynevezett „flow” élménnyel azonosítják.

Jöjjön egy kis ok a büszkeségre, mert az azóta nemzetközileg is elismert elméletet egy magyar származású pszichológus, pszichiáter írta le és nevezte le. Előtte néhányan már beszéltek hasonlóról, ám a flow élmény egyértelműen hozzá köthető.

Miről is szól a flow?

A flow olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál. A koncentrálás és a kontroll érzése ekkor nagyon magas, és úgy érzi, mintha egy energiabomba lenne, mintha a mindennapi problémák megszűnnének, a gondjai háttérbe szorulnának. Az időérzékelése is megváltozik, mert úgy érzi, mintha állna az óra. 

Wikipédia

Nagyon fontos a megélése szempontjából hogy legyen a tevékenységben kihívás, ami nem túl magas és nem is túl alacsony. A tevékenység végzése közben nincs boldogságérzet, ám utólag jön az elégedettség és a kiteljesedés.

Milyen tevékenységeket keressünk, ha meg szeretnénk tapasztalni?

Lehet bármi, amiben el tudunk mélyülni és a fenti állításoknak megfelel. Néhány példa: sportolás, olvasás, munka(!!!), valamilyen alkotó tevékenység, de akár a családunk vacsorájának elkészítése vagy egy nem kapkodós bevásárlás is. Meggyőződésem, hogy sokkal többen átélik nap, mint nap, csak nem feltétlenül tudatosak ebben (ami nem csökkenti az értékét természetesen). Amit érdemes a flow élményeinkkel kapcsolatban megvizsgálni, hogy ha be tudjuk azonosítani az életünkben az ezt okozó tevékenységeket, akkor tovább bővül az eszköztárunk, ami segíti a boldogságunkat. De ne is ragadjunk le magunknál, figyeljük meg szeretteinket, hogy nekik mi okozhat hasonlót, így már őket is meg tudjuk lepni azzal, ha lehetőséget biztosítunk számukra, ha úgy alakítjuk az életünket, hogy nekik is beleférjen a flow-t okozó tevékenység.

A mai kihívás legyen az, hogy figyeljük magunkat, hogy mik azok a tevékenységek, amik ezt a fajta boldogságot okozzák. Ha sikerült azonosítani, akkor duplán örülhetünk, mert ma is tanultunk valamit magunkról, és ma is okoztunk magunknak egy nagy adag örömöt.

Hamarosan jelentkezem a folytatással!

A bejegyzés trackback címe:

https://enugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6911737045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása