A mosoly kémiája
2016. szeptember 19. írta: énügynökség

A mosoly kémiája

mosoly.jpg

Sok kutatás foglalkozik a mosollyal, nagyon röviden az alábbi megállapításokra jutottak, persze nem csak kémiai szempontból:

- Oda-vissza működik. Nem csak az bizonyított hogy ha jó kedvünk van és boldogok vagyunk akkor az elindít bizonyos kémiai folyamatokat és mosolygunk, illetve jól érezzük magunkat. Hanem az is, hogy ha épp nem vagyunk jó passzban, ám rávesszük magunkat és mosolygunk (mondjuk legalább egy fél percig), akkor ez elindítja azokat a kémiai folyamatokat amelyek boldogabbá tesznek minket, tehát jobban fogjuk érzeni magunkat.

- Jót tesz veled, kívülről, belülről. Másképp fogod látni a világot, pozitívabban. Mások is másképp fognak látni téged. Viszonozzák a mosolyt  (ők is jobban fogják érezni magukat, és másképp fogják látni a világot), és nyitni fognak feléd.Kedvesebbek, segítőkészebbek lesznek.

- Egészségesebbé tesz. A boldogság csökkenti a stresszt, így azok negatív hatásait. Méregtelenít. Ha megspékeljük egy nevetéssel, akkor először emelkedik a vérnyomásunk, majd később az átlagos alá esik, és 45 percig alatta marad.

- Megszépít. És ha szebbek vagyunk pozitív visszajelzéseket kapunk, amikből tovább tudunk építkezni, és még jobban fogjuk magunkat érezni.

Nos akkor hol kezdjük? Lehetőleg azonnal. Van egy nagyon kedvelt gondolatom: 

Zavard össze a világot, mosolyogj hétfőn!

Ha a fenti lista nem nyújtana elég ihletet, akkor jöjjön néhány egyszerű ötlet a hétfő reggelre, hogy könnyebben jöjjön az a mosoly:

- Válasszuk ki a kedvenc ruhánkat/pólónkat/cipőnket...stb amitől máris jobban érezzük magunkat.

- Tervezzünk valami kellemes programot a napra, az estére (egy mozi, egy jó film, egy kellemes ebéd, egy forró fürdő...stb). Ennek lehet egész nap örülni, jusson eszünkbe sokszor.

- Lepd meg magad valamivel (kedvenc magazin, a kedvenc számod munkába menet, hívj fel valakit, akivel tudsz egy nagyot nevetni, olvasd el ezt a cikket még egyszer... ;-))

Fussatok neki és tegyétek igazán boldoggá a hétfőtöket!

Ha van még ötlet hogyan dobtátok fel a napotokat, kérem, hogy osszátok meg velünk is!

A bejegyzés trackback címe:

https://enugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr211717923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stílusficam 2016.09.20. 01:19:45

Találkozz a barátnőddel, és beszéljétek meg az élet nagy dolgait :)

énügynökség 2016.09.20. 08:55:35

Brilliáns ötlet :)) Köszönöm szépen!
süti beállítások módosítása