Ha már tegnap elhúztam a mézes madzagot, akkor nem is váratlak titeket sokáig. Jöjjön a csattanó, jöjjön a válasz: a sült galamb és a boldogság abban bizonyosan hasonlóképpen viselkedik, hogy egyik sem repül az ölünkbe, illetve a szánkba, vagy a lelkünkbe magától.

A fenébe!!! Pedig milyen jó is lett volna, ha mindkettő, bármelyik, vagy legalább az egyik odarepked magától, míg mi ülünk a sarokban, a kanapén vagy a langyos vízben. De ez nem így működik. Öröm az ürömben, hogy azokat a dolgokat, amiket ingyen, erőfeszítés nélkül kapunk az ölünkbe azokat nem igazán tudjuk értékelni, természetesnek vesszük őket. Így bezárult az ördögi kör. Ha boldogok akarunk lenni, akkor tennünk kell érte, így ha tettünk, megkapjuk a jutalmunkat: a jobb érzést, a boldogságot, a sikerélményt. Ám mivel ez erőfeszítésünkbe került, ezért értékelni fogjuk. Igazából sokkal jobban és tartósabban mintha csak úgy megkaptuk volna ingyen.  

Nincs más hátra, mint előre! Kalandra fel! Uccu neki! Tegyünk a boldogságunkért, tegyünk önmagunkért. Folyt. köv. hamarosan! Legközelebb megnézzük milyen természetű is a boldogság, hogy hol és miben tudjuk megtalálni.